Sötét folt
Sötét folt
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sötét folt. Házról házra járt, s minden percben lelkekért kiabált. Bár hangja nem volt, jól tudta ő, hogy nem is sejtik miféle vész jő. Illemhelyről, illemhelyre jár, s ha bele nézel nem is sejted, hogy az ott ő, a halál. A csésze vizében sötét barnás-sárgás folt, amelyre ha nem öblítesz rá, megannyi életet kiolt. Ki gondolná, mikor nagy nyugodtan ül a trónján, hogy figyelmetlenségből (vagy tán az igénytelenség szülte?) a gonosz fölé ült le. E megfoghatatlan lény, kiszökell a kagylóból, egyenesen áldozatába, végig járja testének minden zegétzugát, míg végül a szívén nem találja magát. Rá telepedik az ártatlan lélekre, kit akkor már egy orvos sem kelthet életre. S másnap a kórlapján ez áll: „szívinfarktussal vitte el a halál”. Nem sejtheti senki, hogy eljön-e érette. Ő sem tudja kihez, vezeti végzete. Ő csak megy a csatornákon át, amíg egy házban nem találja magát. Onnan, ha el nem küldik tiszta vízzel, ő eltávozik egy lélekkel. Jól vigyázz tehát modernkor gyermeke, nehogy elragadjon téged is a csatorna mohó szelleme. Kétszer is megfontold mielőtt a mosdó minden gondodon könnyítene, hogy a kagylóba figyelmesen bele nézel-e.
Te bele nézel mielőtt ráülsz?
2013. 10. 30.