Köd
Köd
Keskeny fátyol hullott a homályos szemekre,
ráhullott vagy ráhúzták, nincs válasz mindenre.
Nem látjuk már az igazat, a szépet,
elhiszünk már mindenféle rémet.
Kínzó félelemben éljük minden napjaink,
fuldoklunk, mert nem látjuk már barátaink.
Nem érezzük az életben a csodát és a gyönyört,
csak azzal foglalkozunk, ami egyre csak gyötör.
Nem nyílik ki magától a szemünk,
ha nincs hozzá elég erős értelmünk.
Tudatosan kell, hogy kinyíljon szemed,
tudom, fáj, de sikerülni fog, ha mered!
Ha körbe nézel és elfújod magad elől a ködöt,
meglátod, hogy eltűnt már minden, ami gyötört.
Észre veszed a szépet, a kincset,
mindent, amit a köd eltitkolt előtted.
Felkacag a szíved, felkacagok én is,
minden szépség meg van benned is.
Ha nem fedezed fel azt minél előbb,
nem láthatod az élet csodáját sem később.
Mert benned rejlik mindaz, ami megteremti,
s ha megtalálod, soha semmilyen köd el nem rejti.
Önmagad elől jóban, s rosszban sem tudsz elbújni,
csak ezt kell meglátni és önnön csodádat nem elhányni.
Ha körülnézel bárhol, önmagadat látod,
mert a lelked az, mely formálja-e világot.
Ha megszépíted lelked, megszépül a világ,
s nem csak egy fa leszel, mit valaki kivág.
2014. 02. 09.