Fájdalom II.
Fájdalom II.
A fájdalom, mint sanyarú, nehéz halom,
rakódik egyre-másra az emberi sorsokon.
Nem határolható be, hogy testi vagy szellemi a kín,
ha már megfakul tőle minden kósza rím.
El nem hagyathatja soha az embert a kötelességtudat,
amely vezeti léptünk, hogy megmaradjon az akarat,
mely segít által kelnünk a földön árkokat, s bokrokat,
s nem hagyja, hogy a fájdalmak a lelkünkbe egyék magukat.
Fájhat a szív, fájhat a test is,
mint oly sok mindent a világon,
el kell fogadnunk ezt is!
Hisz a méhecske sem jókedvéből ül az illatos virágon,
hogy minduntalan tova-tova szálljon,
és folyton folyvást mosolyogjon ezen a röpke világon,
úgy, hogy mindez senkinek se fájjon.
Ha nincs az embernek szemernyi feladata,
jobban meg viseli fájdalmak áradata.
Mert, ha azokra nem figyel kellően oda,
eltűnnek, és máshová szállnak tova.
2014. 02. 06.