Egy elgyötört szív balladája
Egy elgyötört szív balladája
Vajon tényleg megéri élni,
Mindörökké csupán félni?
Az élet igaz hatalmas ajándék,
de sokaknak ez csupán játék!
Bár ne az lenne és minden szó igaz lehetne,
De nem így van, mert minden szó üres lehelet!
Bárcsak végre elfeledne,
Az én szívemnek is könnyebb lenne.
Lehet, hogy e szó jött ki a számon,
De valójában nem ezt kívánom!
Bárcsak vele feküdhetnék az ágyon
És hallhatná kétségbe esett kiáltásom.
Szeretném ajkát újra érezni ajkamon
És forró leheletét érezni vérvörös arcomon.
Bár ne lenne csupán emlék
És ne halványítaná el a sötétség.
Már az arcára sem emlékszem tisztán rég,
Mégis látom, hallom és szívem érte ég.
De magam sem tudom, hogy valójában miért,
Hisz' oly' rég elmentél, nélküled mégis fáj a lét...
Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet mással,
Megkötni pedig nem tudnak semmilyen vas lánccal!
S bár tudom, hogy nem térsz vissza, még mindig várok reád,
Szívemnek csak szíved, s a szerelem parancsolhat megálljt!
S bár végül minden értelmét veszti,
Én soha nem szűnök meg téged szeretni.
Lehet, hogy már csupán emlék vagy e földön,
de meg kell értened: nélküled ez börtön!
Kellesz Te, vagy kell valaki más,
aki szívemnek szívével parancsol megálljt.
2009. 01. 26.