Az önzetlen nyuszika
Az önzetlen nyuszika
Egyszer volt, hol nem volt hetedhét határon is túl, egy kerekerdő közepén élt két nyulacska. Testvérek voltak ugyan, de semmiben sem hasonlítottak egymásra. Külön odúban is éltek, mert az egyikük olyan önző volt, hogy még a helyet is sajnálta testvérétől. Testvére pedig pont az ellenkezője volt, annyira önzetlen és szerény, hogy még a saját kárán is hajlandó volt segíteni másokon. Még a testvérén is, pedig ő igazán nem érdemelte volna meg.
Egyszer egy szép késő őszi napon az önzetlen nyuszika talált egy tisztást, ahol olyan sok répa nőtt, mint erdőben a fa. El is szaladt hát testvéréhez, aki azóta is csak helyet keresett téli elemózsiagyűjtésre, de nem nagyon talált. Visszamentek kettecskén és az önző nyuszikának, annyira megtetszett ez a tisztás, hogy testvérét azonnal elzavarta „Menj innen, ez az enyém!”- mondta. Szegény önzetlen nyuszika szomorúan kullogott haza, de nem akart üres éléskamráján búslakodni idő előtt, így tett egy nagy-nagy kerülőt. Egy másik tisztáson vezette át az útja a nyuszikát és egyszer csak felbukott valamiben. Megnézte azt is azonnal, hogy miben. Hát egy hatalmas répa feje kukucskált ki a földből. Ekkor nézett csak körül igazán és ez a tisztás maga volt a nyuszi Kánaán! Annyi volt itt a répa, mint tiszta nyári éjjelen, égen a csillag. Gondolt is egyből kettőt-hármat és rájött, hogy ennyit magának el nem rakhat. Testvérének elég lesz a másik réten talált elemózsia, hacsak nem lesz megint lusta és hagyja félbe a gyűjtögetést, mint minden évben eddig. Szólt hát három barátjának most a nyuszika, akik örömmel fogadták a lehetőséget. A három testvér segítségével a mi kedves, önzetlen nyuszikánk éléskamrája is hamar megtelt és az övék is roskadozott a félre tett élelemtől. Nem volt közel a Kánaán kedves nyuszikáinkhoz, így estére, mire a munka végeztéhez értek mind nagyon, nagyon fáradtak lettek. Békésen és kellemesen kifáradva indultak haza az aznapi munka után és gyorsan álomba is merültek, hogy másnap kipihenten játszhassanak az erdőben.
Az önző nyuszika ekkorra még csak félig töltötte egyedül kamráját, de nem érdekelte, tudta, hogy testvére majd ad neki, ha mindet megeszi. Haza is bandukolt immáron üres kézzel, megnyugodva a gondolattal, hogy most sem lesz már gond a téllel.
Néhány napon belül le is esett az első hó, a nyuszikák visszahúzódtak odúikba és békésen várták a tavaszt. Míg a három testvér és a mi önzetlen nyuszikánk spórolt a rengeteg étellel. Addig önző barátunk, habzsolta, falta az életet, hiába volt neki annyival kevesebb.
Egy nap az önzetlen nyuszika kimerészkedett a téli hidegbe, hogy megnézze testvérével minden rendben van-e. S lám mit talált? Testvérét jól meghízva találta a kandalló előtt. „Hát veled meg mi történt?” – kérdezte aggódva nyuszikánk, s belesett az éléskamrába – „De hisz neked teljesen üres a kamrád!” – jegyezte meg riadtan. „Üres, üres jól látod. Szándd meg kedves testvéred és oszd meg vele, kérlek étked.” – burkolózott szép szavak mögé az önző nyuszika, de testvére csak szomorúan ingatta fejét. „Jobban meg kéne tanulnod spórolni, de hát mit is tehetnék? – kérdezte és szomorúan elbaktatott a saját odúja felé, hogy éléskamrájából áthordja testvérének a felét. Ám mit látott? Az odúja bejárata valamitől beomlott. Kétségbe esve kaparta a fagyott földet, de nem ért el eredményt ez a cselekedet. Szomorúan hajtotta nyugovóra fejét, amikor már elhasználta minden erejét. Ekkor megjelentek barátai, kik hallották a szörnyű hírt ( a holló pletykás, minden titkot kiírt) és elvitték magukhoz szegény kis nyuszikát, megvendégelték és megkérték, hogy maradjon náluk, míg tart a tél. Nyuszikánk könnyekben törve ki köszönte meg hálásan barátainak a segítséget, nélkülük nem ért volna ily szépen véget ez a történet.
Ám az önző nyuszika nem sokára testvére után eredt s mikor meglátta a beomlott odút, s testvérét sehol nagyon jót nevetett. „Nem vagy itt, hát kiásom és meg is lesz az ellátmányom!” – gondolta magában, ám ő még hamarabb kifáradt, mint testvére, de senki sem ment el őérte.
2014.01.30.