A leghétköznapibb hősök
A leghétköznapibb hősök
Sokan gondolnak hős szó alatt a hazájukért harcoló katonákra, az életekért kűzdő orvosokra, ápolókra, mentősökre, a biztonságunkat éberen őrző rendőrökre. Valamivel kevesebben gondoltak az életekért és a személyes tulajdonért keményen dolgozó tűzoltókra, de ki gondol azokra az egyszerű kezekre, akik a minden napjainkat élhetővé teszik? Akik telente éjjel útra kelnek, hogy megtisztítsák a környéket, járhatóvá tegyék az utakat a reggel ébredőknek? Nem sokan… nem hiszem.
Magam sem gondoltam bele soha, hogyan is mehet ez, míg nem láttam a saját szememmel. Éjnek évadján, hajnalok hajnalán felöltöznek a hideg ellen és útra kelnek, hogy mások életét megkönnyítsék. Nem lenne könnyű nélkülük, de mindenki csak a nagy emberekre gondol, arra, amit látnak. Látják a híradásban a katonákat, látják az utcán a rendőröket, a kórházakban a dolgozókat és helyszínen a tűzoltókat. Ezeket, az embereket nem láthatjuk, mert amíg mi az igazak álmát alusszuk, Ők értünk dolgoznak kint a hóban, fagyban.
Kiktől várhatnak köszönetet ezek az emberek, akik a hideggel dacolva tisztítják a városokat, utcákat, járdákat, tereket? Várnak-e egyáltalán valamit? Bele gondolnak-e abba, hogy amit tesznek mennyi emberen segít? Vagy ők is úgy érzik, mint mindenki más? „Természetes, hogy tiszta az út, hogy is lehetne más?”
Hétköznapi emberek, mint te vagy én, megélhetési szempontok is vezethetik őket csupán, de amit tesznek akkor is túlmutat a legtöbb hétköznapi csodán. Napközben, ha lehullik a hó, s minden nehezen járható, összekészülnek ők, s ha eljön az idő hólapátot ragadnak, de csak csendben, mert mások már alszanak.
2014. 01. 25.